Tanárnak lenni

Soha nem készültem tanárnak, soha nem akartam az lenni, de valahogy a sors úgy hozta, hogy mégis az lettem. Tulajdonképpen felemelő érzés, hiszen a jövőbe tudok “beleszólni”, a jövőre tudok hatni azáltal, hogy a gyerekek szemléletét formálom, hogy megmutatom nekik az értékeket, egy látásmódot, amiben én hiszek. Hogyha innen indulunk ki, akkor lehet, hogy mindig is tanárnak készültem?

A tudás átadásának ezernyi lehetősége van, az én utam ebben az alkotó munkán keresztül folyik. Ezt tanultam, ehhez értek, ebben hiszek. A kétkezi alkotó munka ereje nem egy újkeletű dolog, ősidők óta az emberi kultúra meghatározó része, éppen ezért azt gondolom, megunhatatlan és örökkévaló. Jöhet bármilyen digitális fejlődés, AI meg miegymás, van, ami meg fog maradni és ez szerintem a két kézzel való alkotó munka. Ereje van, hatása van az emberre, így nem lehet másra cserélni, nem lehet máshogy csinálni. A mi feladatunk, hogy azokat a lehetőségeket, eszközöket, technikákat, módokat, amiket már sok sok éve kitaláltak, megőrizzük, tovább gondoljuk és átadjuk a jövő generációinak, hogy ne merüljön feledésbe. Így ez egy folyamatos kutatómunka is egyben, hiszen mindig keresnem kell az újat, ami régi és a régit, amit újítani szeretnénk. Ettől olyan érdekfeszítő ez számomra, ettől nem tudom megunni, mert a magam személyiségfejlődésén keresztül járom ezt az utat.

Az iskolában vannaok olyan óráim, amik az alapok elsajátításáról szólnak, és vannak olyanok, amikor valami új, valami más születik. Ezekről és még sok más élményemről szeretnék itt, ezen a platformon hírt adni, hogy esetleg más tanárokat vagy szülőket inspiráljak, ösztönözzek az alkotásra, a tágabb értelemben vett kreativitásra.